HR munkáim vállalati oldal kapcsán az egyik fő pillér a diagnózis interjú.
A diagnózis interjú célja, hogy feltérképezzük, megismerjük, hogy a munkatársak hogyan érzik magukat a munkahelyen és hogyan ítélik meg munkájukat, hogyan látják jövőképüket.
Cél az, hogy a minőségi és őszinte beszélgetés során fény derüljenek azokra a pontra, amivel értékteremtő fejlődést tudunk elérni.
Munkaszervezés és a feladatok elosztása szempontjából is fontos, hiszen megismerhetjük az interjú által a dolgozók azon tulajdonságait, értékrendjét, hozzáállását, amivel növelni tudjuk az eredményességünket.
A kérdéssor megválaszolása választ ad arra, hogy mi motiválja a dolgozót és egyes feladathoz, témához, milyen hozzáállással áll. Így megismerhető, hogy jövőben milyen tagja lehet az adott munkatárs a csapatunknak. Válaszok alapján releváns motivációs eszköz tár összeállításra is lehetőség van. Hiszen csak úgy tudunk motiválni, ha tudjuk mi motiválja a dolgozót.
Mai napon egyik megbízóm munkatársával volt ma is egy szuper beszélgetésem.
Több száz diagnózis interjúval a hátam mögött elmondhatom, hogy életkortól és munkakörtől függetlenül mindegyik értékes számomra és öröm látni a dolgozók fejlődését.
A titoktartás és diszkréció végett kérlek engedjétek meg, hogy „csak” a főbb adatokat írjam.
Szeretnék hitet és reményt adni ezekkel a sorokkal mindenkinek adni, hogy igen is van olyan, hogy valaki visszatekintve a karrierjére, azt mondhatja el, hogy
Megkérdeztem, hogy mi tart a legnagyobb eredményének.
Szerényen csak annyit mondott, hogy
Megkérdeztem, hogy mit szeret a tárgyalásokban:
Igen, nem minden fényes és csillog minden. Minden karrier útban vannak váltások, törések, de egyet ne felejts, nem az a lényeg, hogy nehézség van, padlóra kerültél, hanem ,hogy meddig maradsz ott. Hogy mennyi erő, lendület van benned, hogy újra talpra állj.
Jelen munkavállalónak is volt törés, sőt az egyiket (ami számára a legnagyobb), amit ma is említett, én is végig éltem vele, amikor komoly anyagi kár keletkezett a munkája során. De tanult (igen ennyi idősen is!) hibájából és folytatta és az eredményei magáért beszélnek.
Tegyél mindennap azért, hogy minőségi karrier életed legyen!
(JobTraining)
#jobtraining #HR #valtoztass #munkahely #siker #karrier #sajatkarrier #coach #karriercoach #onismeret #cel #csinaldaztamitszeretsz #allasinterju #fejlodes #boldogsag #imadomahivatasom #senior #65ev #minosegikarrier
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |