A legtöbb esetben az írások, gondolatok a munkaerő felvétel kapcsán fogalmazódnak meg. Pedig az elbocsátások, felmondások is része egy vállalat/dolgozó életének. Ezek menetéről, folyamatáról, méltó elválásról is beszélni kell.
A váltás egyik félnek sem könnyű egyik szempontból sem (jogi, szociális, pszichológiai).
A vállalatok kezében van egy lehetőség, hogy az elbocsátások, leépítések, egy úgy nevezett „gondoskodó leépítés” legyen, azaz használja a támogató humánpolitikai eszközt az outplacementet.
Jelen írásban szeretném bemutatni az outplacement célját, fajtáit. Elválás esetén is megjelenjen a felelős foglalkoztatói szerep.
Napjainkban több külső hatás éri a munkavállalót és a munkáltatót egyaránt. Ezek a hatások sajnos néha olyan szinten gyűrűznek be egy-egy cég életében, hogy a leépítés, az elbocsátások mellett kell döntenie. Ez a folyamat, döntés egyik félnek sem könnyű.
A leépítések hátterében költségcsökkentő szándék van. Ebben a döntésben nem csak az érintett munkatársak és a vállalat játszik fontos szerepet, hanem az ott marad munkatársak is, akikre így több feladat hárul, sőt biztonság érzetük is meginoghat, ami által romolhat a teljesítményük.
A hír közélése sem egyszerű feladat, ami a Vezetőre/HR-re hárul. Lehet, hogy a leépítésben olyan munkatárstól kell megválni, aki kiváló szakember, sőt akár még emberileg is egy kedvelt kollega volt.
Mindegyik szereplőre komoly súlyt helyez az elválás, az outplacement, pont ebben tud a vállalat és a dolgozói felé támogatást nyújtani. Biztosítja a:
Ezen támogató eszköz segítségével egy igazi, valós támogatást adunk a dolgozónk felé, hogy újra építhesse a karrierjét.
A főbb területek, amiben támogatást kaphat a dolgozó, egy ilyen komplex személyre szabott karrier tanácsadás során:
Két fajtáját különböztetjük meg az outplacement-nek:
Az egyéni outplacement, a fent említett komplex, személyre szabott segítség, karrier újra tervezés. Ez esetben minden személyre van szabva, hiszen mindenki karrier útja egyedi.
A vállalati outplacement pedig csoportos, nagyobb ívű leépítések esetében használjuk, ahol csoportos workshop, tréning keretében történik. E mellett természetesen lehet egyéni konzultációkat is tartani.
A továbbra is ott dolgozó munkatársak és vezetők esetében pedig érdemi segítséget jelent a business coaching és/vagy a HR tanácsadás. Így az új feladatok, helyzet könnyebben kezelhető és nagyobb hatékonysággal folytatódhat a munka.
Mint minden HR eszköznek ennek alkalmazása is egy felépített, kidolgozott folyamat része kell, hogy legyen, ahol rövid és hosszútávon megfogalmazásra kerültek a vállalat jövőben céljai, a már „új” csapattal és körülményekkel.
Az elbocsátás, leépítés egy krízis helyzet, ami stresszel jár. Ennek a helyzetnek a feldolgozására és megoldására kiváló eszköz az outplacement.
Legyél Te is felelős foglalkoztató, aki az elválásban is segítsd a dolgozóidat. A negatív történések enyhítése végett, támogasd a távozó munkatársakat. Alapozd meg sikeres karrier újra tervezésüket. Állj az ott maradt munkatársaid mellett is, hogy sikerrel vegyék az új kihívásokat.
Ezen folyamat, stratégia felépítésében tudom cégedet, dolgozóidat támogatni, hogy ebből nehéz helyzetből is a legjobbat lehessen kihozni.
#jobtraining #HR #valtoztass #munkahely #siker #karrier #sajatkarrier #coach #karriercoach #valtozas #onismeret #cel #csinaldaztamitszeretsz #allasinterju #bertargyalashaladas #fejlodes #boldogsag #imadomahivatasom #karriersiker #outplacement #elbocsatas #elepites #gondoskodoleepites
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |