Díjak, elismerések, minősítések mind egyén és vállalat szintjén is fontosan, meghatározóak.
Magyarországon is számtalan téma, terület, iparág specifikus díj, elismerés létezik.
Mindenki igyekszik a maga szakterületén elérni a kitűzött célokat, eredménnyé kovácsolni az álmokat és kiválasztott területek, témák kapcsán az adott szakmai elismeréseket megszerezni.
A célok között is vannak rövidebb, hosszabb távra megfogalmazottak. Ez az én személyes és üzleti életemben sincs másképpen.
Egyik legfontosabb üzleti célom, hogy komplex HR tevékenységgel támogassam azon vállalkozásokat, akik értékként tekintenek a munkatársaikra.
Hiszem, vallom, gyakorlati tapasztalatom, hogy a cégek hatékonysága 80%-ban attól függ, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Sokféle, egyedi személyiségek vagyunk, de egy vállalat részeként csapatban kell dolgozni, ahol a vezető(k)nek kiemelt szerepe van abban, hogy milyen értéket hoznak ki a munkatársaikból, amivel a kívánt vállalati eredmények megvalósulnak.
HR-esként ezen értékek felszínre hozásában is támogatom cégeimet.
Igen, cégeimet, mert akikkel együtt dolgozom, ige is együtt rezdülök, gondolkozom, hogy csak is rájuk szabott HR eszközöket alkalmazzak, hogy az általuk kíván eredmény elérésben támogassam őket HR szempontból.
Végtelenül hálás vagyok Megbízóimnak a bizalmukért és együttműködésükért, immáron lassan 6 éve vállalkozóként.
Megbízómmal, a Ganteline Kft-vel több mint két éve töretlen az együttműködésem. Bizalmat szavazott számomra teljes HR folyamatok terén.
Itt az egyediség az volt, hogy nem volt kialakított, komplex HR rendszer, a nulláról kellett felépíteni. Ami számomra ebben a megbízásban az egyik legvonzóbb volt, hogy csak az elvárt HR eredményt határozták meg és a megvalósítást a cég policy-n belül rám bízták.
22 éve dolgozom és kezdettől fogva ehhez a fajta szabadsághoz voltam szokva, így nem okozott nehézséget a szabad kéz, sőt!
Két éves közös munka után a HR folyamatok Arannyá értek.
Ahogy a bevezetőben is írtam a díjak, elismerések, minősítések mindenki számára fontosak és jelentőséggel bírnak.
Nincs ez máshogy a HR területen sem.
Az Országos Foglalkoztatási Hivatal (OFA), 2021. február óta egy minősítési rendszer alapján osztályozza a cégeket, a benyújtott pályázatok alapján.
De mi is ez valójában?
A felelős foglalkoztatás jelentősége
A felelős foglalkoztató értékként kezeli a munkatársakat, s olyan szervezeti kultúrát teremt, amely lehetővé teszi a szervezeti és személyes célok kölcsönösen előnyös összehangolását. Fejlesztik a munkatársak képességeit, támogatják a tisztességet és az egyenlőséget. Gondoskodnak a munkatársakról, kommunikálnak velük, elismerik őket, és oly módon motiválják az embereket, hogy
építenek az elkötelezettségükre és motiválják őket arra, hogy készségeiket és tudásukat a szervezet hasznára kamatoztassák, növelve ezáltal a cég sikerességét. A felelős foglalkoztató vallja, hogy a folyamatos minőségjavítás a kötelessége, tudatosan alkalmazza az önértékelés és a külső audit elemeit is ennek érdekében.
Feltételezhető, hogy azok a szervezetek, amelyekre nem jellemző a felelős foglalkoztatói magatartás, lemaradnak versenytársaik mögött. A felelős foglalkoztatás és annak minősítési rendszere hozzásegíti a szervezeteket a munkaerőpiaci alkalmazkodó- és versenyképességük növeléséhez, a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulásban és a társadalmilag is felelős munkáltatói magatartás megvalósításában. (Forrás: OFA)
A Felelős Foglalkoztató Minősítési Rendszer célja
A Felelős Foglalkoztató Minősítési Rendszer egy szakmailag megalapozott, objektív szempontrendszer alapján osztályozza, minősíti a vállalatok felelős foglalkoztatói tevékenységeit, HR stratégiáját. Célja, hogy egy 1+3 lépésből álló, egymásra épülő és folyamatosan mélyülő minősítési rendszer keretein belül támogassa a szervezetek felelős foglalkoztatói tevékenységének kialakítását, fejlesztését.
A minősítés során a tanácsadók visszajelzést, útmutatást és irányvonalat adnak a felelős foglalkoztató elveinek szervezeti integrációjához. (Forrás: OFA)
A minősítés eredménye lehet:
A minimumkövetelményeknek megfelel – nem érvényesül vele szemben egyetlen kizáró feltétel sem -, és elkötelezett a felelős foglalkoztatás iránt, amely abban nyilvánul meg, hogy legalább egy jó gyakorlattal rendelkezik. Uniós tagságra jogosult.
A minimumkövetelmények teljesítésén túl legalább 3 dimenzióban rendelkezik jó gyakorlattal. Uniós tagságra és címhasználatra egyaránt jogosult, felkérés alapján mentori funkciót is betölthet. Az alábbi szinteket különböztetjük meg:
(legalább 3 dimenzióban alkalmazott jó gyakorlat dokumentumokkal megfelelően alátámasztva)
(legalább 5 dimenzióban alkalmazott jó gyakorlat dokumentumokkal megfelelően alátámasztva, valamint belső munkatársi elégedettség felmérés megléte)
(legalább 7 dimenzióban alkalmazott jó gyakorlat dokumentumokkal és helyszíni vizsgálati módszerekkel megfelelően alátámasztva, valamint belső munkatársi elégedettség felmérés megléte)
(forrás: OFA)
Vizsgált területek:
(forrás: OFA)
Utólag elmondható, hogy az Arany minősítés megszerzése gyors és gördülékeny volt mind a vállalat mind az OFA munkatársainak köszönhetően.
„Csak” le kellett írni és egy 3,5 órás személyes interjú keretében bemutatni, dokumentumokkal alátámasztva, hogy miként jelenik meg értékként a munkavállaló a vállalat életében.
Köszönöm, hogy egy ilyen Vállalattal, Vezetősséggel és Munkatársi csapattal dolgozhattam, mutathattam be a pályázat során. Bár ez egy HR központú/témájú minősítés, önmagában kevés a HR folyamat, kell ehhez cél, stratégia, megvalósítás és folyamatos szinten tartás.
Ez a vállalat díja, minősítése, amihez kellett:
Igen, ez egy egész vállalatra kiterjedő csapat munka, ami a teljes cég szervezeti egészét nézi HR stratégiai fókusszal, hiszen ez a minősítés az embert tette fókuszba.
Önmagában ezek nem állják meg a helyüket, csak is teljes vezetői elköteleződéssel és tettel a változás mellett, hogy szintet tudjon lépni a vállalkozásod HR oldalról is.
Ezúton is szeretnék gratulálni a Megbízómnak, a Ganteline Kft-nek, aki a kisvállalati kategóriában (43 fő) Magyarországon elsőként szerezte meg az Arany fokozatot! Minden elismerésem a cégé!
Töretlen sikert kívánok a továbbiakban is és még számtalan díjat, elismerést.
Gyakorlatban működő, komplex HR megoldások.
Boldog és minőségi karrier mindenkinek jár!
(JobTraining)
#jobtraining #valtoztass #munkahely #siker #karrier #sajatkarrier #coach #karriercoach #valtozas #onismeret #cel #csinaldaztamitszeretsz #allasinterju #bertargyalashaladas #fejlodes #boldogsag #imadomahivatasom #boldogkarrier #ofa #felelosfoglalkoztato #aranyminosites #HR #HRstrategia #komplexHRmegoldas
A blogbejegyzéshez és a közösségi felületeken felhasznált kép/logó a Ganteline Kft. engedélyével került megjelenítésre. Kizárólag az OFA minősítési rendszerében pályázók és ott minősítést elérő cégek kapják.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |