Az állásinterjú egy kiemelt mérföldkő a kiválasztási folyamatban. Többen ezt lépést szeretik a legjobban, hiszen itt végre személyesen is bemutatkozhatnak.
Az állásinterjúnak megvan a maga menete, szakaszai, amiről itt olvashatsz.
Az állásinterjúknak több típusa van. Többek között cégtől, beosztástól, földrajzi elhelyezkedéstől függhet, hogy melyik cég melyiket alkalmazza!
Az alábbiakban több féle csoportosítással szeretnélek megismertetni, hogy tudd milyen állásinterjú típusokkal találkozhatsz! Tudod nagyon fontos, hogy felkészült legyél! Tehát legyél ebből is az! Ha tudod, hogy mi a célod és igazán tisztában vagy a személyiségeddel már hibázni nem tudsz!
Ez az interjúk leggyakoribb típusa. Nagyobb cégeknél HR szakemberek tartják, kisebb cégeknél pedig a cégvezető/szakmai vezető. Célja, a személyes bemutatkozás. Megismerjék személyes tulajdonságaid, motivációd, munkamorálod. Illetve kitérnek a szakmai kérdésekre is. Vannak olyan interjúk, ahol a személyes bemutatkozás az első körös interjú és a szakmai kérdések pedig a második körben nyernek nagyobb teret. Itt a cél a szakmai tudásod felmérése.
Az állásinterjúk típusát kategorizálhatjuk az alapján is, hogy helyileg hol történik.
Ha a cég maga végzi az interjúztatást, akkor a legtöbb esetben a cég irodájában/telephelyén történik az interjú. Így már is van betekintésed, hogy a leendő munkahelyed milyen! Sőt az interjú előtti várakozási időben láthatod és hallhatod a kollegák beszélgetését, amiből ízelítőt kaphatsz az ottani munkahelyi légkörből.
Ha a munkaerő felvételt külsős HR tanácsadó cég segítségével bonyolítják le, akkor első alkalommal az ő irodájukban lesz az interjú. A beszélgetés után a tanácsadó dönti el, hogy átjutottál-e az első szűrőn, ha igen a következő interjú már a megbízóval lesz.
Hány állásinterjún át vezet az út az állásig?
A cég egyetlen interjút szervez minden jelölttel, ami után ki is választják a leendő kollégát. A beszélgetésen minden fontos kérdés elhangzik, és a szükséges képességek felmérése is megtörténik. Ebből a típusból szerencsére már egyre kevesebb van és a többkörös állásinterjúkon esik át a jelölt. Úgy gondolom, hogy ez mindkét félnek hasznos, hiszen két külön időpontban találkoznak így még több információt kaphatnak egymásról a munkaadó és a jelölt is.
Az esetek nagy részében a kiválasztási folyamat több részből áll. A jelöltek először a HR-essel, vagy kis cégnél a cégvezetővel/szakmai vezetővel, majd egy vagy több szakmai vezetővel és cégvezetővel találkoznak.
Kérdés szokott lenni, hogy hány interjúztatóval találkozik a jelölt. Ezt is cég, lehetőségek, erőforrás függvényében változhat.
A legtöbbször az első interjún egy interjúztató vesz részt a találkozón. Ő teszi fel a cég számára fontos kérdéseket, és a jelölt által feltett kérdésekre is ő válaszol. Ennek előnye, hogy csak egy felé kell figyelni, hátránya pedig abban áll, hogy egy vezető által kapunk csak benyomást a cégről.
Előfordulhat, hogy a személyes találkozón két vagy több interjúztató is részt vesz a cég részéről. Ilyenkor mindannyian kérdezhetnek, de az interjú irányítását az egyik koordinálja csak. Akár az első interjún is lehet hogy többen vannak, de a második körben szinte biztos! Itt már több irányba kell figyelni és fontos, hogy mindegyik interjúztatóval tartsuk a szemkontaktust. Így több benyomást is kapunk a cégről. Sőt ha kérdezünk (mindig kérdezzünk!), akkor a válaszok is több megfogalmazásban, irányból érkezhetnek.
Milyen formában történik az interjú?
A telefonos interjúnak két típusa van. Az első eset, amikor a jelentkezők előszűrésére használják, a második pedig, amikor az interjúztató távolléte miatt a személyes találkozót helyettesíti. Az első kapcsolatfelvétel szinte minden esetben telefonon történik. Már itt kiemelt szerepe van mit mondunk és mit kérdezünk. Itt már a személyesebb első benyomás van.
A jelentkező és az interjúztató(k) személyesen találkoznak – ez a legelterjedtebb. Legtöbbször a munkaerőt kereső vállalat vagy a külsős tanácsadó cég irodájában. A végső kiválasztás csak úgy történi meg, hogy legalább egyszer találkozik a két fél!
Legtöbbször Skype interjút jelent videó kamera használatával. A jelölt otthonról is bekapcsolódhat, és az interjúztató is bárhol lehet. A résztvevők nem csak hallják, hanem látják is egymást. Leginkább külföldi állások kapcsán bevett módszer.
Az állásinterjúkat csoportosíthatjuk a felépítése alapján is. Lehet strukrúált vagy beszélgetős!
A strukturált interjún jól megszokott kérdések hangzanak el. A kérdések sorrendje, és az interjú menete is nagyjából kiszámítható. Kezdődve a jelölt személyes bemutatkozásán át, az előző helyeken végzett feladatokon át, egészen hozzáállás, motiváltság, szaktudáson át. Itt a jelölt bemutatkozása kérdezése után, a cég mutatja be a céget, feladatokat, elvárásokat, majd a kérdéses részeket tisztázzák. Illetve a végén nagyon fontos, hogy mikor melyik fél, milyen formában fog jelentkezni! Ha esetleg ezt ki is hagyná az interjúztató, Te mindenképpen kérdezzél rá!
Általában szakmai vezetők és felső vezetők alkalmazzák. Szakítanak a megszokásokkal, és úgy alakítják az interjút, mintha az valóban egy kötetlen beszélgetés lenne. Itt inkább az ember, a személyiség megismerése fektetik a hangsúlyt. Bizalmi pozícióknál rögtön lehet, hogy ilyen típussal fogsz találkozni. A legtöbb pozíció kapcsán viszont a felső vezetőkkel való találkozás az utolsó lépés. Amikor már a HR-es/szakmai kollegák a teljes előszűrést megtették, akkor a cégvezetőt, „már csak” az ember érdekli, hogy milyen, hiszen nem mindegy, ki az akivel napi szinten együtt kell dolgozni!
(JobTraining)
#jobtraining #valtoztass #munkahely #siker #karrier #sajatkarrier #coach #karriercoach #valtozas #onismeret #cel #csinaldaztamitszeretsz #allasinterju #bertargyalashaladas #fejlodes #boldogsag #imadomahivatasom #allasinterjumenete #allasinterjutipusok
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |