Kire van szükségem? – Coach, Tanácsadó, Mentor
2019.03.04.Testbeszéd
2019.03.04.Egy konkrét példán keresztül szeretném bemutatni, hogy mennyire fontos, hogy az állásinterjún ki kell állnod magadért! Nagyon fontos, hogy a szakmádban jó legyél, de ha ezt nem tudod „eladni” akkor csak Te fogod tudni, hogy mennyire jó is vagy a szakterületeden. Az önmarketingnek kulcs szerepe van!
Felkeresett egy informatikus fiatalember, programozói állást keresett. Nem volt már pályakezdő, de kevés volt a munkahelyi tapasztalata. Ő már úgy érkezett hozzám, hogy tudta mi a célja (tudod erről már számtalanszor beszéltem, hogy mennyire fontos, hogy céljaidnak megfelelően keress állást).
Így már az első akadályon át is estünk és a következő szintre léptünk. Megkeresni azt a céget, hirdetést, ami neki való volt. Mivel az informatika világában számtalan hirdetés van, így ebben sem volt nehéz dolgunk. Sőt a jelölt már úgy érkezett hozzám, hogy több hirdetést is hozott magával, hogy miket szeretne megpályázni.
A következő lépés volt, hogy ráncba szedtük az önéletrajzát és motivációs levelét. Teljesen együttműködő volt és elfogadta a módosítási javaslataimat az önéletrajzában és motivációs levelében.
Az anyagok elküldése után nem sokkal csörgött is a telefon, hogy jöhet állás interjúra. És itt jött el az igazi akadály! El kellett menni egy idegen, ismeretlen helyre, emberekhez és nem csak a gép előtt ülni. Sőt meg is kellett szólalni!
A jelölt teljes mértékben az informatika, programozás világában élt gyerek kora óta. Rengeteget olvasott, tanult és „házi programokat” készített. Nem tagadom nem is a szakmai kérdéseknél aggódtam nála.
Amikor először találkoztunk, nehéz volt vele az első interjúm, mert nagyon zárkózott volt és felesleges köröknek gondolta az egész álláskeresést. Azt mondta, hogy ha felvesznek úgy is látják, hogy tudom, értem a szakmát! Minek ez a sok kérdés az előző munkahelyekről, motiváltságról? Nem érti, hogy miért kell a sok kérdéssel „nyúzni” őt, amikor csak dolgozni akar. Szóval az állásinterjúra való felkészítése kihívásokkal teli volt.
Muszáj sajnos megérteni, hogy a cég az új munkatárs felvételével nem csak szaktudást, hanem egy embert vesz fel! Akivel együtt kell tudni dolgozni és amennyire lehet, fel kell tudni mérni az állásinterjún, hogy stressz helyzetben, túlórák nyomására hogy változik viselkedése. Mennyire lojális, megbízható és még sorolhatnám. Egy szó, mint száz sok tényezőből adódik össze, hogy kit is választanak.
Több alkalmas és több órás interjúra való felkészítés után elment az interjúra. De tudtam, hogy Ő legbelül még mindig nincs meggyőzve, hogy ezt így kell csinálni és, hogy kell másról is beszélni, mint a program kódokról.
Az interjút követően rögtön hívott és csak annyit mondott, hogy az volt, amit mondtál és köszönöm.
Természetesen Ő kapta meg az állást!
De ehhez kellett egy szemlélet váltás, hogy igen is „el kell tudnod” adni magad az állásinterjún! Nagyon fontos, hogy érts a szakmádhoz és jó legyél benne, sőt kiválóan informált és tapasztalat, de ez az önreklámozás nélkül nem nyílnak meg előtted azok a kérdések, hogy „nos, akkor beszéljünk a szakmádról”. Hiszen a „bemelegítő” kérdések, mindig a jelöltre vonatkoznak és nem a szakmai tudását boncolgatják!
Sikeres álláskeresést!